Kívánj nekem sok szerencsét!

Elhatároztam, hogy megvalósítom azt, ami már régóta motoszkált bennem. Kaptam egy kis lökést, hogy lépjek. Tudod, hogy az, amikor csak görgeted magad előtt az ügyeket és taposod a vizet, hogy fennmaradj és bumm bemondják, hogy év végén megszűnik a munkád. Aztán nem omlassz össze, mert már amúgy is kezd elsorvadni a lelked a notebook előtt, úgyhogy meglátod a lehetőséget, hogy akkor pont itt az ideje lépni. Aztán ez az érzés tartott kb. két napig és jöttek a megélhetési kérdések, az önsorsrontás, az álmodozás, az önbizalom duzzadás és hiány hullámai. 

Mert akkor mit is akarok? Hát tetoválni! Nem, nem egy újabbat varratni magamra. Azt képzeltem el, ahogy reggel egy nagy bögre kávéval a kezembe besétálni a szalonba, felkapcsolom lápákat, benyomom a Tilos rádiót és egy széles mosollyal megnézem a naptárban, aznak kiket lyuggatok tele, hogy egy kis tinta szoruljon a bőrük alá. És hát, ki lett az első, na ki. Hát természetesen én. Meglehetősén régóta rajzolok, festek és egy pár éve már digitális eszközöket is használok az alkotáshoz, szóval a minta elkészítése nem tartott sokáig. Hogy mi legyen, az is elég hamar kialakult. Mire van szüksége egy kezdő tetoválónak? Leginkább szerencsére. 

Ahogy tapasztaltam elég telített a piac, sok szalon van és abban a sok szalonban még több tetováló. Sőt még több tanuló tetováló. Olyannyira, hogy nem is találtam olyan helyet, ahol fogadtak volna. Vagy nem volt hely, vagy nem találtak arra érdemesnek, vagy nem válaszoltak vagy egyszerűen csak nem olvasták az üzenetemet. Minden esetre valahol el kell kezdeni, ezért beszereztem egy használható, de nem túl drága gépet, egy halom tűt, csőrt, kesztyűt stb. Van már pár tetoválásom és volt már hogy otthon próbáltam magamat kidíszíteni, de ez most más. Érettebb és fontosabb, mint eddig bármikor. 

Jött a youtubozás és olvasás, izgulás meg gyakorlás. Szilikon gyakorló bőr volt, amin kezdtem. Először még a tű is kopogott az asztalon, a rossz beállítás és a gagyi műbőr miatt, aztán ahogy rájöttem az eszközök használatának módjára, úgy javult a technikám. Pár hét alatt meló mellett telelőttem festékkel a szilikont, húztam a vonalakat, nyomtam a satírt és megjött a bátorság, hogy a -szuper kliséé - saját bőrömet vigyem a vásárra. Szóval ekkor született meg az a szerencse hozó minta egy négylevelű lóhere képében. Óriási izgulás, lelkesedés aztán görnyedés a saját bokám fölött, a legvégén már remegő kéz az extázistól és a fajdalomtól emelkedett lebegésben. Nem állítom, hogy egészen olyan, mint amit elképzeltem, de közel áll hozzá és én ezzel már boldog tudok lenni, így elsőre. 

Szóval elindultam az úton. Kívánj nekem sok szerencsét!